Blog a kerítésekről. Szakmailag. Kreatívan.

Kerítésvilág

Kerítésvilág

Bemutatkozás:)

2017. május 15. - KERÍTÉSINFO

 Kalydy Yvette

Üdvmee.jpgözöllek a Kerítés blog oldalon, a nevem Kalydy Yvette. Jelenleg az Óbudai Egyetem harmadéves hallgatója vagyok, kereskdelem és marketing alapszakon. Foglalkozásomat tekintve kereskedelmi asszisztensként dolgozom, illetve pénzügyi tanácsadóként is tevékenykedek. Szeretek sportolni, golfozni, olvasni, leginkább személyiségfejlesztő könyveket, sikeres emberek történeteit, hiszen inspiráló hatással vannak rám. Fontosnak tartom, hogy mindig tanuljunk, fejlesszük magunkat, járjunk olyan közösségekbe, szemináriumokra, ahol valami pluszt kaphatunk, így maradhatunk a mindennapokban is motiváltak. Szeretek másokat inspirálni, hozzásegíteni a céljaikhoz, vagy legalább pozitív gondolkodásra ösztönözni. Mosolygósnak, energikusnak tartom magam, rendkívül sok célom van, amiket következetesen, szép sorjában szeretnék megvalósítani.

 

Korpás Norbert

korpas_norbert_zsoriko_sirko_mezokovesd.jpg1991-ben születtem Mezőkövesden. Már fiatal koromban belecsöppentem az üzleti életbe. Kb. 17 éves korom óta aktívan részt veszek a családi vállalkozásunk vezetésében. (Temetkezés és gránit síremlék gyártás és kereskedés ) Közben többször dolgoztam és tanultam külföldön. Jelenleg az Óbudai egyetem mellett, a Debreceni egyetem agrármérnöki szakának hallgatója is vagyok. Budapesten lakom a Barátnőmmel és két kutyánkkal.

Jelenlegi állásaim:

Eventrend Holding Zrt., Rendezvény/bankett

Tóterasz Étterem Városliget Rendezvény/bankett

Zsórykő Mezőkövesd, értékesítés

 

 jani.pngKis csapatunk utolsó tagja, Mizsák János vagyok. Az Óbudai Egyetem levelező tagozatának harmadéves hallgatójaként csöppentem a blogírás világába. A kerítéses témák elég közel állnak hozzám mivel 2015 óta az építőiparban dolgozom, a Dirickx Kerítés Kft-nél. Fő profilunk a dizájnkerítések és az ilyen jellegű projektmunkák.  Szerencsésnek érzem magam hogy bekerültem egy olyan céghez ahol rengeteg ismeretet sajátítottam ahhoz hogy boldoguljak az üzleti életben. Főbb területeim a pénzügy szállítmányozás és a marketing de szeretném azt gondolni hogy más területeken is megállnám a helyem. Szeretem a munkámat, mivel minden nap új kihívások és megoldandó feladatok elé állít. Fontosnak tartom a minimális tájékozottságot az élet minden területén. Imádom a kutyákat és a Sci-fit. Budapesten élek a jegyesemmel, akivel a közel jövőben megtartandó esküvőnket tervezzük.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keritesinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr2012507725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása